» mily igen kevéssé akarnék én tagja lenni ennek a közösségnek
2010-11-26 10:54 — vasika
a magyar pensionschutzstaffel idestova kéthónapos ámokfutása szép véget is érhetne, ha ténylegesen megbótolhatnánk, hogy végképp kiiratkozzam a magyar szoldiratiás rendjéből. egy büdös peták se kell ettől a sokmillió tolvajtól (hmmm: barna + vörös = narancs), és cserébe persze nem is fizetnék, ugye. na persze a nemzeti szocialista kormányunk, pártunk és vezérünk csak elvenni szeret, így ebben az országban maradva erre az egyetlen reális esélyem, ha veszek valahol egy hajléktalan hullát, lefizetek egy orvost a hamis halotti biziért, fölnyalom a saját nyugdíjamat (mínusz jutalék sarc az örökösömnek) és onnantól soha egy nap legális munkát nem végeznék. vagy az erőszakos ellenállás. mondjuk a párttal és néppel egy úton masírozó brigantik robbantgatásáért kapott húsz év egy sitten még mindig biztosabb jövőkép, mint a leendő nyugdíjas lét
soha de soha de soha nem hittem az elmúlt húsz-huszonöt év során, mióta először mrożeket, örkényt, ionescot olvastam, hogy az a tömény abszurditás még egyszer visszaköszön a saját életvilágom gyanánt
» riot!
2010-10-13 19:53 — vasika
na most fogyott el az az eleve nem túl nagy bizalmam az új népi szocialista-populista kormányzatunk iránt. aszongya, fogják és 14 havi magánnyugdíjpénztári befizetésem einstandolják. csak hogy ne mindjárt padlásöpréssel kezdjék. kaszát, kapát kiélesíteni, molotov-koktélokat legyártani, ezt a tolvaj vörös csürhét elkergetni (ha nem rögtön akasztani), nagyjából ez volna jó. de persze a sok kitartott potyaleső, adót, járulékot nem fizető az tapsolni fog és örömköd szakadatlan. a közéjüklövetéshez sajnálatos módon kevés a munícióm, katonám, marad az eltakarodás innen valami szabad vállakozást és magántulajdont még ismerő országba; új világ, másvilág egyre megy, csak ne komcsikkal legyen tele
» az amorális természet szépsége
2010-07-04 6:31 — vasika
rémesen túlnépesedett és emberrel túlzsúfolt földünkön sokmilliárd olyan ember élhet a civilizáció hatásainak köszönhetően, akik amúgy rég elpusztultak volna egy valós kihívásokkal teli világban (és igen, ez egy szándékoltan lekicsinylő értékítélet, néha már merek :). többek között mondjuk én is. lényegtelen most, elvégre abban, ami életvilágként környülvesz, megél a magamfajta alja söpredék is, sőt még sokkal életrevalótlanabb is. pusztán ez a fejlemény is lehet egy jópofa hullámgerjesztője a féktelen rinyálásnak az élet kegyetlen volta felől und hasonlók. pedig, és ez számomra sem olyan elcsépelt gondolat, az evolúció (egyszerűbben: az élet) alapvető működése nem az, h a satnyák, lassúak, torzszülöttek stb. mindegyszálig elpusztulnak és csak a legjava marad. nem. ha nincs vmi rendkívüli katasztrófa, mint egy vulkán, meteor, szárazság és hasonlók, jobbára csak a legkevésbé életrevaló variánsok és egyedek vesznek oda, ráadásul némi balszerencse is kelletik hozzá, mint rossz időben és rossz helyen lenni. az életben milliárd faj számtalan egyede teljesen eltérő formákban, stratégiákban valósíthatja meg önmaga sajátos variációját sikerrel (értve itt nyilván a génei továbbadását)
jójó, tudom én, h a kegyetlen alatt vmi nietzschénél is gonoszabbnak elképzelt amoralitást is értenek ennek hangoztatói, ill. h a fokozott kockázati csoport veszélyben lévő egyedei túldrámáznak egy kicsit némi sajnálatot, figyelmet és védelmet koldulva, csak olyan jó lett volna ez is, ha vmi normális szülő, testvér, tanár, barát, akárki egyszer erre rávilágít: tök elég utolsó előttinek lenni az életbenmaradáshoz, fölösleges minden pillanatba megpróbálni beleadni a maximumot, azt ippeg jó is lesz tartalékolni a kritikus pillanatokra. no de hát akkor most rávilágítottam magamnak jobb később alapon :)
» jogvédelem, fajvédelem, mindegy, csak a vér folyjon
2010-06-10 14:56 — vasika
minden további komment nélkül a guardian cikkét idekopizom, amíg el nem tűnik a süllyestőben:
A delegation of gay residents of Tel Aviv has been banned from joining a gay pride march in Madrid because authorities in the Israeli city have not condemned the recent attack on the Gaza flotilla.
"After what has happened, and as human rights campaigners, it seemed barbaric to us to have them taking part," explained Antonio Poveda, of Spain's Federation of Lesbians, Gays, Transexuals and Bisexuals. "We don't just defend out own little patch."
The Tel Aviv group have reacted angrily to the decision, claiming that the Madrid activists were getting their priorities wrong by mixing the nine flotilla deaths with gay pride.
"I cannot recall anyone asking the Tel Aviv city hall to either support or condemn in this case. That is not their job. I also don't recall Madrid's gay organisations condemning any of the Palestinian terrorist attacks on cafes or buses," Eytan Schwartz, a spokesman for the city told Spain's El Mundo newspaper.
"Don't they know that Islamist fundamentalists don't just want to finish off Israel, but that they also believe homosexuals should 'cure themselves' or die?"
"It is shameful that they should join with pro-Palestinian and fundamentalist groups which are not exactly tolerant with homosexuality," he said.
(...)
Among other things, Tel Aviv had planned to take the Spanish organisers of the march to Gaza so they could witness a place "that is controlled by the fundamentalists of Hamas, who do not respect any human rights and believe that homosexuals should be killed," Schwartz said.
» pure strength
2010-06-04 23:02 — vasika
nincs kedvem így a 90. évforduló kapcsán sokat baszkódni trianon miatt. az egyetlen, ami eszembe jut, hogy a hetvenötödiken milyen gyújtó hangú kis beszédet rittyentettünk anno szegeden egy azóta befutott gimis barátommal, akitől mostanság munkáért kuncsorgok, pedig őt nálamnál durvábban megtaposta az élet. hol van egy szakítás ahhoz képest, ha a friss házas feleséged egyik napról a másikra meghal? persze az életben a tragédiáknak sincs semmiféle standardizálható mércéje, csak ennyi: kibírod vagy belepusztulsz. belerokkanni ígyis-úgyis bele fogsz és megkurtítja az életed. szóval anno előjöttem a klasszikus bibó-idézettel, amit dánia és schleswig-holstein kapcsán kifejtett: egy gyönge és legyőzött állam (vagy bármely közösség is), ha megcsonkítják területében, erőforrásaiban, mozgásterében, ameddig lélekben nem adja föl, és képes legalább lelkierőben és küzdeni akarásban visszanövesztenie a csonkolt tagjait, az előtt előbb-utóbb a történelem is megnyitja a lehetőséget a revízióra. na ezért gondolom én a legkomolyabban azt, hogy nemnemsoha. mögölni, elpusztítani bárkit lehet, önföladásra bírni csak a gyöngéket és a gyökértelen álmodozó komcsikat
na de akkor egy győzelem, immár nem csak taktikai. bőven letelt a három hónap, elmúlt a száz nap, és egy viharos lakógyűlés utáni estét leszámítva (mondjuk a jó magyar drogot, az alkoholt bevetettem :) semmilyen hiányérzetem nincs a fű iránt, ez így egész könnyű volt. persze majd ha egy év eltelt, akkor lesz érdemes nyugtázni, hogy sikeres is, és azt sajnos tudomásul kell vennem, hogy soha többet egy dzsó se jöhet szóba, hiszen én pszichés addikt maradok életem végéig is, max nem szívó drogos lehetek eztán
a hatások közül az intenzív álmodás hol jó, hol fájdalmas, végtére is a leszedálás helyett amit vállaltam, az a lelki élet teljességének megélése, a teljes spektrum minden árnyalatával szembenézés bátorsága. híztam hirtelen öt kilót, amiből még csak kettőt sikerült ledolgozni, talán ha elmúlik végre a monszun évadja, egy kis nyári mozgással ez is lemegy. rengeteg olyan konfrontációba belementem, ami elől fél éve elszaladtam volna, és ezekből egészen sokban sikert is arattam, noha érzem, mennyire nem küzdésre vagyok teremtve. legalábbis egy ténylegesen támogató társ hiányával nem öröm belemenni extra stresszhelyzetekbe. a lelki társ dolog pedig jócskán jegelve, élő emberben még annyira sem bízom, mint egy mongol rablóhorda jóérzésében. na, dúdolgassak inkább
The bell booms GO! The centurion rhymes
Heroically racing for blood-hungry times
Close to the edge he resists their push
Pure strength saves him from the greedy rush
The race has a goal though very few know where
Mostly officers on the ground and satellites in the air
» music for the massage
2010-03-31 13:32 — vasika
öhhhh, kilazultak az öszves nyüves kis csontocskáim, ízületeim meg mifenék. egészségpénztári befektetésként vettem egy masszázsfotelt, ami önmagában is egy kellemes kis ücsörgős fotőj. a masszírozása hasonlít ahhoz, amikor egy komplett férfi rögbicsapat gyömöcköli az embert, persze multimédiás kis relaxzenés háttérrel. és a non plus ultra, h munkálkodását képes a lejátszott zenével szinkronizáltan tenni. hát most éppen éledezek egy kis dallamos black metal masszázs után, aztakurva…
rohadt fogyasztói társadalom, ha már tönkretesz, ide is kínálja illatos picsácskáját a kéjnek, hadd csillapítsam kínját sok pénzért mindannak, mi a sok pénz megszerzése során leharcolódott
» ötszáz bizony dalolva megy
2010-03-15 0:04 — vasika
nem győzök csodálkozni, ahhoz képest, amire számítottam, nem is oly nehéz visszaszerezni a szennyezetlen tudatállapotot. ó, nem mintha nem szennyeződnék bőven, csak épp hatalmas lépés nekem így 9 év után az első holdhónapot magam mögött tudni szermentesen. gyötrődős és hullámvasutas persze, mi más is lenne. picinke kis mérföldkövecske, és mily sok áll még előttem. ami megnyugtató, hogy az út, amin tapodok, megfelelőnek tűnik. na csak ennyi
» tactical victories
2010-02-26 11:30 — vasika
négy hónapja köt le az open general, hadjáratok, egységek, térképek tervezése, tesztelése kifejezetten jót tesz a sallangmentesülési projektre erőt gyűjtésben. korlátos erőforrást nem fecsérlünk, ha túl akarunk élni, blabla
mindeközben beleszaladtam ebbe a heinz guderian szövegbe, amit mottóvá avanzsáltam. nem tudok betelni vele. „nincsenek reménytelen helyzetek csak reményvesztett emberek”. jawohl! nem hinném, h heinzi bácsi tisztában lett volna vele, micsoda buddhista szemléletmódot sikerült ezzel megragadnia, ámbátor minél többet töprengek rajta, annál inkább azt orrontom, igen erős átfedés van a keménykötésű hadvezér és egy szerzetes nézőpontja között. például az akadályok nem elismerése, az azok legyőzhetetlenségébe vetett hit merő elmeszüleményként kezelése. mondjuk az nyilván egy szétágazó szál, h guderian egy oszlop páncélossal, buddha meg meditációval szerette az ellenállás szappanbuborékát eloszlatni, de ez már csak technikai részletkérdés (ill. mikor melyik szituációban mi a használhatóbb)
a lényeges fölismerés, amihez mindkét megközelítés révén el lehet jutni, az a saját cselekvési szabadságunk csorbíthatatlanságának fölismerése. persze, rabláncra verve meg a kivégzőosztag előtt állva ténylegesen leszűkül a megtehető dolgok tárháza, ám még ezekben a szélsőséges helyzetekben sem igaz, hogy ne rendelkeznénk valamilyen fokú cselekvési szabadsággal. ameddig nem adjuk föl az önmagunkba vetett bizalmat, hogy cselekedeteinkben képesek vagyunk kifejezni önnön törekvéseinket, addig erre képesek leszünk. ha csak magunkban mormolva eretnek vallásunk szentenciáit az inkvizítorok máglyáján. meghalva de meg nem törve, nem leszegett fejjel és nem reményvesztve, önmagunk el nem árulva
persze, nem valami vidám dolog, ha az ember veszteségeket szenved, pláne nem jelentős veszteségeket, ám addig, amíg egy porcikánk is mozdul és saját mentálblablánk nem rombolja le önbizalmunk, addig a dolgok nincsenek veszve. nehéz volt nekem erre rájönnöm egy picsogós korban, ahol az első kis karcolásra szaladunk anyucihoz, fújná ki bőgéstől taknyos nózinkat, s egyáltalán, doxává merevült "a harc rossz, inkább add föl, de ne küzdj" elve. na de hát majd pont a zeitgeistnek kapitulálok, hehe
sz’al csak állni a vártán, késértések tűzözönében és minden poklon át. hiányos és elavult fölszerelés, akadozó utánpótlás, megszakadt ellátási útvonal, túlerő, össztűz, blabla. nem ezek miatt veszíthetem el mondjuk az érzelmi és farmakológiai függetlenségem, csupán amikor pici kacsóim föltartom. és bár sokat nem segít a „niemals aufgeben, niemals kapitulieren!”, ha nincsenek adekvát válaszaim a kihívásokra, amolyan önbizalom és morálnövelő meditációs mantrának ez is pont ugyanúgy megteszi, mint bármi más, amiben vki hinni tud, addig is míg vmi erősítés vagy a halál el nem jő
» népirtási vágy „az erőszak a gyöngék végső menedéke” jeligére
2010-02-19 19:44 — vasika
mennyivel könnyebb lenne nem összetörnöm újból és újból, ha volna kurázsim nemcsak érezni, hanem tenni is, hogy megöljem azt, aki merészeli azt hazudni, hogy elfogad. átharapni a torkát és bosszúra szomjam friss, meleg és sós vérével csillapítani
és mennyire nehéz erősnek lenni. hisz még a hullámokkal dacoló szirtet is elmorzsolja lassan, évezredek alatt az árapály
persze, a tudatomon múlik, mi máson. ha én elfogadnám magam az utolsó porcikámig, mit érdekelne akárhány milliárd humanoid elvárásrendszerekben gyökerező viszonyulása. ha csak föltételezem, h hasonlóan hozzám sérült, korlátolt, önnön szabadságától megfosztott, a kiteljesedésében megcsonkolt bonzai-lélek a legtöbb emberi lény, s mint ilyen, a legváltozatosabb módokon harap, rúg, támad és sért, már nem esik annyira rosszul, ha saját világképük viszonyrendszerébe vmi módon illő szerepkör prokrusztész ágyába akarnak fektetni
ám holmi vélt belátások alig-alig oldják a fájdalmat, hogy philemon és baukisz csupán mítoszként maradt fönn (vagy már lassan úgy se), s bármerre nyújtom tömpe kis karjaim, nincs megérinthető közelségben senki fia/lánya, akivel ezt el is lehetne játszani. ja, szomjuhozónak a hó szép nyáron…
» vaskoporsó
2010-01-27 13:06 — vasika
Und läßt uns im Stich einst das treulose Glück,
Und kehr'n wir nicht mehr zur Heimat zurück,
Trifft uns die Todeskugel, ruft uns das Schicksal ab,
Ja, Schicksal ab…
Dann wird uns der Panzer ein ehernes Grab.
melegít az érzés, ami átjár, amikor átlátom (vízió-nálom :) az összekötő szálat aközött, h „a buddhizmus egyszerű, mint a faék” és aközött, h végtelenül összetett. de hogy tényleg ennyire mihaszna dolgok a szavak, és ezzel együtt, micsoda emberi mértékkel hatalmas jelentettek húzódnak a háttérben. mint vmi palackba zárt dzsinn. sz’al csak dörzsizni kell a szavakat, és a frikció előcsalogatja a démonokat, hehe
merthogy előjött a napokban életem első halálközeli élménye, mikoron centiken és tizedmásodperceken múlt, h nem én, hanem a mellettem lévő barátom halt meg, pár héttel a nyolcadik szülinapom előtt. és ezt az igen erősen és elevenen ingerkeltő traumát most elkezdte erodálni az az öröm, hogy azt érzem, nem kell semmit tennem a halálom elkerülése érdekében. persze ihatom és ehetem a full bio, hiperszuper egészséges cuccosokat, sportolhatok. élhetek stresszmentes életet, kimosathatom a lerakódott mérgeket, miegyebek. ezekkel az időben kicsit talán tolhatok az időponton, játszhatok (pókert, tőzsdésdit), az esemény maga megváltoztathatatlan jövőm, mióta csak egybekeltek szüleim ivarsejtjei. Trifft uns die Todeskugel, ruft uns das Schicksal , a végzet az ilyen, egyszer csak az arcunkba mászik és leterít a halál
kezdi fölülírni a veszteség előrevetített és soha meg nem élhető élményét a belenyugvás öröme, hogy ez ellen nem kell harcolnom. úgyis vesztek. rengeteg erő, amit eddig erre pocsékoltam el, kezd fölszabadulni, és bizony mondom, bőven vannak kihívások, ahol elkél egy kis utánpótlás kraft
» endlózung
2009-12-23 6:17 — vasika
különösebben nem hatnak rám sem a pro, sem a kontra klímahiszti argumentációi, nem lepődök meg azon, hogy még az alapadatokat is manipulálják, vagy éppen kemény lobbiérdekek mozgatnak meg minden lehetséges szálat bármely oldalon. nem zavar különösebben az emberi ostobaság és hiszékenység (már ha ez így megint nem szóismétlés) tünetei. kicsit ugyan idegesít az a kommün-ista hevület (nem lévén erőm megvédeni magam tőle), amelyik vmi posztmodern xerxészt játszva akarja megrendszabályozni, hány fok meg mennyi légköri co2 lehet (szokás szerint már megint szöges ellentétben állnak a környezetvédő lózungok a tényleges, a természetre az emberi akaratot ráerőszakolni vágyó ténykedéssel, egy soha nem létezett, néhány egyed számra „ideális állapotnak” kikiáltott vmi mindenáron kikényszerítésére törekvéssel), végtére persze ez se lep meg. amit viszont marhára nem értek, mi a fészkes fenének lett pont a co2 a bűnbak? annyi veszélyesebb szarral mérgezzük a lebensraumunkat: oldószerek, cementpor, lakkok, égéstermékek, nukleáris hulladékok, kén meg klór meg arzén meg mittommégmik. az édesvíz-készlet elpocsékolása, a termőtalaj erodálása, a „városi levegő halottá tesz” légszennyezési projectje. szerintem ezek mindegyike pusztítóbb, együttesen meg végképp, mint holmi széndioxid, amit akár némi erdősítéssel vagy óceáni algatenyésztéssel kordában lehetne tartani, lévén egy tök természetes, a szerves élővilág számára hasznos cuccosról szó, szemben vegyiparunk némely remekével
leginkább talán hálát érzek, amiért olyan akkurát módon kiirtjuk magunk. többezer éve nem élünk harmóniában sem önmagunkkal, sem a környezetünkkel. ugyan, a nyersi faji önérdeket leszámítva mi szólna amellett, hogy helytelenítsem az önpusztításunkat? talán még az a sajnálat, amit a gyűrűk ura végefele vet oda gimli: az emberből végül nem marad más, csak a lehetett volna. igen, sajnálom azokat a meg nem született, bimbójukban hervadt csodákat, amiket teremthettünk volna az adottságainkkal, és ennyiben ki is merül minden részvétem. sokal jobban bízom az életben, mintsem attól félnék, ne lenne valamikor, valahol olyan létforma, amelyik meg is valósítja mindezeket
» mein blödsinn heißt treue
2009-11-28 23:24 — vasika
avagy hűségem a hülyeségem. mert jó-jó, hogy ragaszkodás és szenvedés kéz a kézben karmizálnak itten, de akkoron is hat megtermett gyapotszedő-ivadék baszná garaton a leprás faszával az amarok fejlesztőit. micsoda hozzáállás leósdizni a postgresqlt? meg jól kidobni, he?
szegény kis gépecskémet közel 6 éven át használtam, kilehelte a lelkét, ástam neki gödröt és belelöktem, és nnnna ide nekem új gép, új architektúra, 64bites oprendszer, kde4. öreges zsörtölődéssel veszem itt az akadályokat, helyre kis desktop, néhány szerver alkalmazás, kényelem, miegymás belőve. raknám vissza az adatbázist, és erre nincs kiskapu. obsoleted lettem az igényeimmel. bezony, az időm múlom, mégha nem is idejében múlok
downgrade, mi más. aztán majd lejár a long time support is az oldschool kde3.5-ös hardy-usereknek. egy ideig még amolyan unsupported státuszban leledzhetek, és még egy verziófrissülés, aztán végleg törvényenkívüliség peremén járókeretező őskövületté válok
már csak azt nem értem, minek akarnak az emberek sokáig élni. 35 múltam, és mind több téren azt érzem, hogy ugyan bőven (sőt: mindegyre bővebben) találkozhatok újjal, csak már nem érdekel. nem fogok lemondani a postgresről, a széthekkelt kis perl meg bash scriptjeimről, amikkel a zenetáram és a fotóalbumom testreszabtam. nem villanyoz föl, hogy ötévente teljesen új programozási nyelvek, adatbáziskezelők, meg persze lakásdivatok és foglalkozási ágak kihívásaival nézzek szembe. megteremtettem már magamnak azt, aminek egy emberöltőnyi időre is arathatnám a gyümölcseit, cifrázhatnám a lerakott alapok megannyi kis érdekes lehetőségét, ágát-bogát. nincs se kedvem, se erőm új teremtéshez, mégha az emberöltők mind kevesebb évre is zsugorodnak
szóval így végzem hát én is, a bunkerom között szorongatva az utolsó töltényig az mp-40-em, miközben postgrest telepítgetek
» tázsvíriség
2009-11-04 12:27 — vasika
bár már én is szoktam unni a közkeletű hasonlatot a magyar és cigány kultúra / habitus között, valahol mindig is megőrzi a félelmetességét az a ráébredés, h milyen mellőzött elgondolás is, h itten a nagy közmagyar rögvalóként előadott össznépi cigányutálat egy furcsa öngyűlölet, más megközelítésben az ásót, kapát és gyalázkodást előnyben részesítő mindennapos rokoni viszály. pedig szerénytelen személyemnél mennyivel közönségmegfogóbb megfogalmazásban adta elő ezt akár arany jános, akár dolfi bácsi, akár a matula
na de a harsány hatásvadászkodást félretéve, mennyire nem tudok mit kezdeni azzal, mikor úton-útfélen, családi, munkahelyi beszélgetésekben is fölszabadult és különféle súlyú cigányozásokat hallok, és ezek előadói abszolút nem ismernek önmagunkra. a sírva vigadós mulatozás, a dolgozni nem szeretés, a nagypofájú hőbörgés, majd a megméretés esélye elől letolt gatyával elszaladás, az üzletben a siker mércéjének megtett átverési hajlam, a trükközős-mutyizós stiklizés, a környezetbe szó szerint és képletesen beleszarás, a hiúságában sértett lúzermacsóskodás, blabla. megannyi remek példája a melting potnak, különösen annak, h ecet és bor bármely arányú elegye is ihatatlan moslékká válik
na még pár mostanihoz hasonlóan elkapott tőzsdekorrekció, és 4-5 év tartuffe-ködés, aztán elhúzhatok mongóliába, norvégiába, ausztráliába, akár a pokolba is. talán addig kibírom enyhén stresszelt és frusztrált rasszista köcsögként a 9 millió dzsipó országában, álmodozva akár a protestáns (nem csak) üzleti etikán vagy éppen egy rendes kis belezős-koncolós mongol vagy viking problémakezelő tradíción. az egyszerűség és hatékonyság kellemes és kényelmes purizmusán. mormolva, h az „innen el!” kafkai merészségéhez egyszer meglesz kurázsi, paripa és posztó, sajnálva, h mostanra annyira megkoptam, h már nincs meg bennem a tűz, h egy szál hamubasült pogival fölszerelt lyukas vándortarisznyával elslisszoljak
addig is kiélem a gyerekes bosszú vörösmartyn és szellemi purdéin
putridnak rendületlenül
légy híve, vén cigány
lecsúszott bölcsőd, sírod is
oly sok száraz gigán
a temető árkon kívül
nincsen számodra hely
valaki majd csak elkapar
ha majd menned kell
zaciban már a föld, melyen
bicskások vére folyt
vagy amin minden szent nevet:
a szomszéd elcsatolt
itt fosztogatnak hont a hős
nagyida hadai
itt nyervoghat a nyűtt vonó
kőszívek húrjain
moreség! megfeszítenék
honfoglalóidat,
ha el nem hullotak volna
a tespedés alatt
(és így tovább az unalomig)
